ÁPRILIS 12-ÉN NYITUNK!
AZ ÁLLANDÓ GYŰJTEMÉNY MELLETT
ÁPRILIS 12-ÉN KÉT ÚJ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSSAL NYÍLIK A BALATONFÜREDI
MOMŰ / SZÖLLŐSI-NAGY – NEMES GYŰJTEMÉNY
TAVASZI, NYÁRI, ÖSZI SZEZONJA
RUBENS – SZIGORÚAN SZABÁLYOZOTT SZABAD JÁTÉKOK /
STRICTLY PLAYED FREE GAMES
A konkrét művészet kiemelkedő flamand mesterének életművét teljes keresztmetszetében mutatja be az átfogó tárlat. Az 1944-ben született Albert Rubens mára igen kiterjedt életműve az 1960-as évek elején kezdődik. Az oeuvre festményeket, rajzokat, grafikákat, szobrokat és fali installációkat tartalmaz. Nem kevésbé fontosak a szintén bemutatásra kerülő kísérletező munkarajzok, amelyek lényeges betekintést nyújtanak Rubens munkafolyamatába. A festmények szigorú geometriájukkal és következetes fekete-fehérségükkel grafikai festészetként jellemezhetők. Emellett építészeti jelleggel és a mindent irányító matematikai szellemmel rendelkeznek. Az architektonikus megközelítés a szobrokra is vonatkozik, függetlenül azok méretétől vagy rendeltetésétől. A festmények jellegzetes fekete-fehérjét ott az anyagok saját színe váltja fel. Rubens művei néha jelzésekre vagy képi jelekre hasonlítanak, bár nincs gyakorlati hasznuk. Nem is szigorúan kódoltak. Megértésünknek sem szabad csak a rendszer nyomon követésére korlátozódnia: szemmel és értelemmel sokkal többet tudunk felfedezni.
A kiállítás kurátora: Rényi András.
Megnyitó: Hoffmann Miklós
“AZ ÉPÍTÉSZET NYELVE” / “LANGAGE DE L’ARCHITECTURE”
HOMMAGE À LUCIEN HERVÉ
Az időszaki fotótárlat az ember különböző viszonylatait megmutató háromrészes kiállítás-sorozat második része. Míg az első kiállítás, a "Test-esetek", az emberi testet és kapcsolódásait tárgyalta különböző kontextusokban, addig a második tárlat az ember és épített környezete szövevényes, tágabb értelmű architektonikus összefüggéseit tárgyalja. A nemzetközi és hazai művészek alkotásaiból összeálló tárlat címe Paul Valery-től származik (langage de l’architecture) és voltaképpen egy nyelvi modellben prezentálja az ember és épített környezete kölcsönhatásait. A sokszereplős tárlaton különleges helyet foglalnak el Lucien Hervé építészeti fotói - az UNESCO építésétől kezdve a ronchampi kápolnán át Fatehpur Sikri mágikus épületeinek fényképéig, amelyek ezzel a kiállítással kerülnek a gyűjteménybe. A tárlaton BOROS György, DAVIDHAZY Andrew, HERVÉ Lucien, HERVÉ Rodolf, HORVÁTH László, HUPJÁN Attila, KÁROLYI Katalin, LUGOSI Lugo László, MAGYAR Alfréd, MAURER Dóra, MISKOLCZI Emese, OSTER Willy és KOEZLE Sigi, SEBESTYÉN Sára és SIMON Gellért fotóművészek alkotásai láthatók.
A kiállítás kurátora: Somosi Rita
Megnyitó: Ferkai András
KIÁLLÍTÁSAINK

TEST/ESETEK
Fotógyűjtemény

KÉPEK JÁTÉKTERE
Képzőművészeti gyűjtemény